Pár szó az eszkalációról

Na, igen: eszkaláció. Nem egyszerű és könnyű eset, tudom. Nézzük meg, mit is jelent napjainkban a projektmenedzsmenten belül ez a latinból származtatott angol eredetű szó:  a döntéshozót tájékoztatom egy problémáról és adott esetben a segítségét kérem a megoldás érdekében, mert én nem rendelkezem a megoldáshoz szükséges kompetenciával és/vagy eszközzel.

Kép: pixabay.com

Ezt gyakorlatilag bármikor megtehetem - amikor a szükség úgy hozza - , de azért nem árt az alábbi néhány szempont megfontolása:

• mindenekelőtt alaposan és objektíven vizsgáljuk meg a tényeket: hol tartunk most, hol kellene tartanunk a projektben, milyen problémával szembesültünk, milyen okok vezettek ide stb. Ehhez célszerű, ha konzultálunk a projekt csapat tagjaival is, ki hogyan látja a kialakult helyzetet, milyen ötlete, javaslata van, amivel esetleg ki tudunk mászni belőle.
• tehetem szóban és írásban az eszkalációt,
• lehet kötetlen email keretében, de használhatunk erre a célra a cégnél rendszeresített sablon levelet is,
• tegyem meg időben,  ne halogassam, mert az idő, mint tudjuk pénz és egy későn meghozott döntés plusz problémákat generálhat, súlyosbíthatja a kialakult helyzetet,
• a megfelelő döntéshozónak továbbítsam a levelet, különben parkolópályára kerül mindkettő, a problémám és a levél is,
• a hangneme legyen érzelmektől mentes, tárgyilagos, tényszerű, 
• mutassuk be a döntéshozónak a kialakult konkrét helyzetet:
• röviden vázoljuk a tényállást, adjunk korrekt státuszt a problémáról,
• milyen okok, események vezettek ide,
• őszintén írjuk le azt is, ha mi  hibáztunk, mert csak az nem hibázik, aki nem dolgozik,
• ez a kialakult helyzet miért probléma a projektnek és a szponzornak vagy a megbízónak,
• az esetleges várható károkat is soroljuk fel (pl. késedelmes teljesítés miatt várható kötbér),
• milyen megoldási javaslatunk, javaslataink vannak,
• konkrétan miben és hogyan, milyen formában kérünk segítséget.

Amit lehetőség szerint kerüljünk el:

• bűnbak keresése,
• másokat okolni a saját hibáinkért,
• az érzelmek kimutatását (düh, sértődöttség, bosszúvágy, kicsinyesség),
• terjengősség helyett szorítkozzunk a konkrét esetre és a tényekre,
• felületesség az okok és a kialakult helyzet feltárásában,
• nem foglalkozunk alternatív megoldás keresésével, nincs megoldási javaslatunk,
• általánosságok használatát, mert nem megyünk vele semmire,
• nem adjuk meg, hogy konkrétan miben kérünk segítséget, csak siránkozunk, panaszkodunk,
• valótlan tényközlést, például hiába nagy a kísértés, ne szépítsük a dolgokat, mert teljesen elviszi a megoldást más irányba és ránk sem fog jó fényt vetni.