Természetesen attól, hogy vezetési feladatokat is el
kell végeznie, ráadásul sokkal nehezebb helyzetben van, mint egy szervezeti vezető, aki többé-kevésbé állandó összetételű és létszámú csapatot vezet (bár többnyire inkább irányít). Ezzel szemben projektek esetében elvétve van két egyforma felépítésű és összeállítású csapat. Ezért szerencsétlen projektvezetőnek folyamatosan újabbnál újabb konfliktusok megoldásán edződik a szürkeállománya, de sebaj, mert ezzel egyenes arányban nő a kreativitása is.
Kép: Pirates of the Caribbean |
Vezetői tevékenységként például:
- megoldja vagy megpróbálja feloldani a végeláthatatlan és folyton újratermelődő konfliktusokat a projektcsapaton és az érintettek körén belül.
- támogató, nyílt, őszinte légkört próbál több-kevesebb sikerrel kialakítani a projekten belül.
- segíti a csoport összetartás kialakulását és a projekt tagok együttműködését egymással és a szervezeten belül. Ebben nagy segítségére vannak a teljesíthetetlen határidők, az állandó pénz és emberhiány, mert ezeknél jobban semmi nem kovácsol össze egy csapatot, hiszen a megbízót ezek nem érdeklik, ő csak az eredményre kíváncsi.
- biztosítja a projekten belül a felelősségek és hatáskörök kialakítását, gondoskodik a szükséges erőforrások időben megfelelő igényléséről, aztán vagy megkapja vagy nem.
- hatáskörén belül biztosítja a rendelkezésére álló eszközökkel a munkavégzéshez szükséges feltételeket, de nem csügged akkor sem, ha ilyen irányú egyébként jogos kérése és igénye csak a projekt zárása után fut végig sikeresen a cég bonyolult szervezetén és jóval zárás után kerül minden aláírás az igénylési papírra.
- segíti a projekt tagok egyéni és közös munkáját.
- kijelöli a konkrét projekt feladatokat és a megfelelő projekt tagokhoz rendeli, a megfelelő határidővel. Ehhez persze az szükségeltetik, hogy legyenek megfelelő projekt tagok és legyen megfelelő határidő, ezek hiányában a projektvezetés komoly csapatépítő tréninggé válik.
- ellenőrzi a kiadott feladat végrehajtását, a közben kialakult végeláthatatlan és eredménytelen vitákon acélos idegekkel teszi túl magát.
- értékeli a projektben elvégzett munkát, az elért eredményeket, valamint a rendelkezésére álló eszközökkel ösztönzi a csapatot. Bár az esetek többségében ilyen eszköze egyáltalán nincs, ezért marad a kedves mosolynál és a lécci-lécci a kedvemért módszernél.
- saját hatáskörén belül döntést hoz az eltérések korrigálásáról, vagy ha a probléma megoldásához szervezeti vezetői döntés szükséges, eszkalálja a szponzor, megrendelő vagy PIB felé. Ha ők sem tudnak vagy akarnak segíteni megoldja saját maga akkor is, ha egyébként messze túlmutat a hatáskörén.
- képviseli a projekttagok érdekeit a különféle fórumokon.
- biztosítja az információ áramlását és a megfelelő kommunikációt a projekten és a szervezeten belül, hogy mindig, mindenki megkapja a számára szükséges információt abban a formában, ahogy arra a munkájához vagy a döntéshez szüksége van.