Bizonyos szempontból igen, például egy projektnek is
van szereposztása, és a kiosztott szerepeket illik megtanulni. J
 |
| Kép: pixabay.com |
Nézzük meg, mi történik olyankor, ha valaki nem, vagy
nem jól tudja a szerepét. Jöjjön egy nagyvállalati szereposztás a teljesség igénye nélkül:
szponzor: nála van a pénzes erszény, ő dönt arról,
hogy mi kerüljön bele az adott darabba és mi ne, vagyis meddig nyújtózkodhatunk,
hol van a takarónk vége az álmok megvalósításában. Ahol nincs külön irányító bizottság,
ott nála kell jelezni az eszkalációs szándékot, amely irányulhat konkrét
probléma megoldására vagy átütemezési esetleg plusz erőforrás igényre. Probléma
akkor van, ha ezeket a bejelentéseket a szponzor nem veszi komolyan, nem
intézkedik, és erről nem tájékoztatja a projektvezetőt, aki naivan azt gondolhatja,
hogy az ügye sínen van. Pedig – és erre sajnos későn fog majd rájönni – egy centivel
sem lesz közelebb a megoldáshoz. Másik szerethető hibája szponzorunknak, ha félreértelmezett
költséghatékonyságból már a tervezés során indokolatlanul alacsonyan tartja a
költségeket, alul tervezteti azokat, nem ad olyanra pénzt, amire pedig a
megvalósításhoz szükség lenne. Ennek általában a minőség vagy a határidő látja
kárát és szegény projektvezetőnk állhat majd a szőnyeg szélén rojtokat
számlálgatva a cipője orrával ...
projekt irányító bizottság (a köznyelv csak PIB-nek becézi):
feladata gyakorlatilag ugyanaz, mint a szponzoré (többnyire a szponzor maga is
tagja), de ilyenkor a felelősség megoszlik,
nem egy ember vállát nyomja a döntés súlya és talán a hibákat is könnyebb
kiküszöbölni. Azonban egy bizottság is tévedhet: például a döntéseiben nem
következetes vagy nehézkesen, lassan dönt, ezért határidők csúsznak; hirtelen
irányváltásokra kényszeríti a projektet, megnehezítve ezzel a projektvezető
munkáját stb.
projektvezető: ő a mi emberünk, egy szimfonikus
zenekar karmestere, drámai színművek esetén élet és halál ura J.
Na, jó, csak vicceltem, de azért lássuk be, elég sok szál összefut a kezében,
ezért nem is annyira a színpadon, sokkal inkább a rendezői székben tudom
elképzelni, ha már színházasdit játszunk. Mivel gyarló emberből van ő is, ezért ritkán (de
tényleg nagyon-nagyon ritkán és azt is igyekszik leplezni J
) elkövet hibákat. A tisztesség kedvéért ezekről is essen szó. Kezdjük is
mindjárt a felsorolást azzal, hogy esetleg nem igazán ért a mesterségéhez, nem
tudja, hogy egy rendezőnek mi is igazán a dolga. Nem tud: az
emberekkel bánni, megoldani a csapaton belüli konfliktusokat, „rendet” tartani, (el)bánni az idővel, párhuzamosan több szálon
futó történetre figyelni vagy nem erőssége a számonkérés, esetleg a dokumentálás vagy a kommunikáció. Nem tud a részletekre és a teljes egészre is figyelni, esetleg rugalmatlan vagy nem elég
kreatív stb.
TEAM, avagy a nagy projekt csapat: ők azok, akik
megvalósítják az álmot, színházas példánkban ők a színészek, rajtuk áll vagy
bukik az előadás sikere. Hiba lehet náluk a szakmai hozzá nem értés, de
őszintén bevallom, ezzel találkoztam eddig a legritkábban. Gyakrabban előfordul, hogy nem tudnak/akarnak/szeretnek
sem egymással sem pedig a projektvezetőjükkel kommunikálni, nem dolgoznak
csapatként. Nemszeretem feladatként tartják számon az elvégzett munkájuk
dokumentálását, sok borsot törve ezzel a többiek orra alá. Felületes
szemlélőnek gyakran tűnhetnek úgy, mint akik más dimenzióban léteznek, mivel
számukra az idő ismeretlen fogalom még akkor is, ha esetleg erre konkrét
óra/perc utalás történt valamelyik irományban. Időnként egy magánnyomozó
lelkesedésével vesznek el a részletekben, ügyet sem vetve arra, hogy az
események időközben már elrobogtak mellettük.
Végezetül de nem utolsó sorban pedig essék szó arról is, mi van akkor, ha
mindenki jól tudta a szerepét. Olyankor a közönség tapsol, a csapat munkáját
elismerik, mert a „színpadon” megvalósítottak egy álmot, a közönség álmát, és
ilyenkor jár a taps mindenkinek... J
Ez utóbbit kívánom mindannyiunknak.
Legyen
szép napunk.